Vannak gyerekek, akik bűnből fogannak…eltitkolt kapcsolatokból. Ezek a gyerekek a bűn terhét egész életükben magukban érzik.

Talán a legnehezebb elfogadni azt, ha te magad bűn vagy. Olyan ez az érzés, amitől nem tudsz megszabadulni. Fogságban tart. Ettől érezheted azt, hogy te vagy minden rossznak az oka és ezzel az érzéssel hívod magadra folyamatosan a tettest és leszel újra és újra áldozat. Mert mindig van egy tettes és mindig van egy áldozat. És közöttük a bűn. A bűn, ami maga a történet, amit nem tudhat más, mint a tettes és az áldozat, és így ez kettejük titka marad.

Nehéz teher ez. Olyan nehéz, ami belül összeprésel. Menekülnél előle, de hiába. Hozzád tartozik, nem vetheted le. Cipeled, egyre nehezebb. Újra és újra magadra hívod azokat a helyzeteket, ahol csak áldozat lehetsz. Ez addig tart, amíg fel nem ismered, meg nem érted, hogy  a bűn te magad vagy, te vagy valakinek a bűne. S azzal, hogy ezt felismered, még nem könnyebbülsz meg. Csak vársz, hogy mikor lesz könnyebb végre. Szeretnél már másként működni, de még nem megy.

Mit tehetsz? Talán ezt is csak el kell engedni. Elengedni, mint bármi mást, ami már nem szolgál minket, ami fájdalmat okoz, amire nincs már szükséged. Elengedni… kimondani könnyű és megtenni mégis a legnehezebb.

Folyamatosan bűntetve vagy valamiért, amiben a te oldaladról nézve áldozat vagy. Ha átsétálsz a túloldalra és megnézed onnan, akkor tettes vagy. Hiszen az életeddel, a léteddel folyamatosan emlékezteted, és így a Titok, talán élete legnagyobb titka itt áll előtte. Ő is tudja, hogy egyszer szembe kell nézzen ezzel. S, hogy ez kinek a felelőssége? … a tiéd biztosan nem. Mert akármi és akárhogyan is történt, nem te döntöttél, hanem rólad döntöttek.

Talán csak addig teher a teher, bűn a bűn, klasszikus értelemben tettes a tettes és áldozat az áldozat, amíg a titok létezik. Hiszen a titok által lettél te magad a bűn. Egyszer csak ráébredsz az anyád bűne, az anyád titka vagy. Ő is szenved, ő is cipeli ezt a terhet, s hogy neki könnyebb legyen, büntet téged. Olyan mintha rád akarná tenni ezzel a felelősséget. Az évek múlnak, a fájdalmad növekszik és te még mindig tűröd, hisz úgy érzed nem tehetsz mást.

Talán attól lehetne jobb neked, ha megtudna bocsátani magának végre. Hiszen akkor talán neked is megbocsátana, békén hagyna, sőt talán el is ismerne. Ha a titkát felfedné, megláthatná, hogy nem vagy más, mint egy ártatlan gyermek.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta